|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 9 találat | lapozás: 1-9 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Vikár Béla 1998. március 18.Turán címmel új folyóirat indult Budapesten, amely a magyar őstörténettel és eredetkutatással foglalkozik. A folyóirat első számát márc. 17-én mutatta be Budapesten Esztergályos Előd felelős kiadó a Magyarok Házában tartott sajtótájékoztatóján. A kéthavonta megjelenő folyóirat tulajdonosa a Magyar Õstörténeti Kutató és Kiadó Kft., felelős szerkesztője Lovass Ferenc újságíró. A szerkesztőbizottság tagjai sorában foglal helyet László Gyula történész és Szörényi Levente zeneszerző. A Turán fél évszázados kényszerszünet után indul újra. Vámbéry Ármin, Gombocz Zoltán, Vikár Béla és Teleki Pál tudományos munkáját kívánják folytatni. - A szerkesztőség célja egy közérthető nyelvezetű tudományos folyóirat kialakítása, amely teret adna a jelenleg uralkodó finnugor elméletektől eltérő nézeteknek, elképzeléseknek is - közölte a lap felelős szerkesztője. A régészet eredményei, a magyarság zenéje, tánca, népművészete és kultúrájának sok más eleme az uralkodó nyelvtudományi következtetésektől eltérő elméletekre ad ugyanis alapot. A felelős szerkesztő hangsúlyozta: a tudomány még korántsem adott végleges választ arra a kérdésre, honnan jöttünk és kik vagyunk. A szerkesztőség bármely tudományos elmélet képviselőit szívesen megszólaltatja, s az eltérő nézetek közötti dialógus megteremtésére törekszik. /Magyar Nemzet, márc. 18., Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 19./2006. május 2.Április 27-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület kolozsvári székhelyén Bartók-ünnepséget tartottak. Dr. László Ferenc zeneakadémiai tanár bemutatta Szekernyés János temesvári helytörténész Bartók Béla és a Bánság című kötetét. Szekernyés János kifejtette: könyvében igyekezett eddig ismeretlen vonatkozásokra fényt deríteni. A könyvbemutató után került sor a tudományos ülésszakra. Dr. László Ferenc szakdolgozata Bartók kolozsvári és környékbeli látogatásait vette számba. Almási István népzenetudós a Bartók előtti időszakban tevékenykedő népzenekutatókról – Bartalus István, Vikár Béla és Seprődi János – értekezett. Szekernyés János ezúttal Bartók első temesvári hangversenyének körülményeit elevenítette fel. Angi István zeneakadémiai tanár zenei példával is illusztrálta a bartóki dallamok retorikájáról szóló dolgozatát. Fodor Attila doktorandusz a Csodálatos Mandarin című balett expresszionista vonásjegyeit ismertette. /Nagy-Hintós Diana: Könyvbemutató és Bartók-ünnepség az EMÉ-nél. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 2./2006. június 10.Herrmann Antal /Brassó, 1851. júl. 30. – Szeged, 1926. ápr. 15./ a néprajzoktatás kezdeményezője. 1875-ben a Budapesten középiskolai tanári és levéltárnoki oklevelet, majd ugyanebben az évben egyetemi doktori címet szerzett. 1898-ban néprajz tárgykörből, a kolozsvári tudományegyetemen habilitált. 1886-tól két éven át az erdélyi letelepült és sátoros cigányság népköltészetét, szokásait és hiedelemvilágát tanulmányozta. 1887-ben a magyarországi néprajzkutatás nemzetközi elismertetése érdekében elindította és szerkesztette az Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn című folyóiratot. A kiadvány rövidesen a cigánykutatók nemzetközi társaságának (Gypsy Lore Society) hivatalos folyóiratává vált, őt magát pedig e társaság főtitkárává választották. Figyelemmel kísérte a cigányságra vonatkozó intézkedéseket, a cigány gyermekek iskolába járását szorgalmazta. Cigánykutatásaira felfigyelt József Károly királyi herceg. Együtt dolgozták ki a cigány nyelvtant, amelynek német nyelvű fordítását Herrmann végezte el. Időközben, 1887-ben, felkérést kapott az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című kiadvány néprajzi vonatkozású fejezeteinek szerkesztésére. 1889. január 27-én megalakult a Néprajzi Társaság, első közgyűlésükön (1889. október 27.) a társaság titkárává választották. A társaság 1890-ben elindította önálló folyóiratát az Ethnographiat, amely napjainkig a néprajzi tárgyú közlések legrangosabb fóruma maradt. Herrmann Antal részt vett a Magyar Zenetudomány, Kalotaszeg és Armenia című lapok szerkesztésében és/vagy nyomtatásában, valamint a budapesti néprajzi szervezetek megalakulása mellett a kolozsvári Erdélyrészi Kárpát-Egyesület (EKE) létrehozásában is. 1892-ben elindították az egyesület hivatalos lapját, az Erdély című honismertető folyóiratot, amely az EKE „turistai, fürdőügyi és néprajzi” értesítője lett, majd megalakították a néprajzi bizottságot, amelynek előadójává Herrmannt választották. Az EKE megalakulásakor annak alapszabályában megfogalmazta egy erdélyi néprajzi múzeum létrehozását. Az 1902 októberében rendezett ünnepség alkalmával az Erdélyi Kárpát Múzeum – amelyet értékes szakkönyvtárral gazdagított – Mátyás király szülőházában kapott helyet. A további vidéki múzeumok szervezésében Herrmann maga is tevékenyen kivette a részét, közreműködve a kalotaszegi, a szamosújvári örmény, a brassói szász, a dévai, a tordai és a dési történeti múzeumok életre hívásában. Herrmann a magyar nyelvű néprajzi képzés elindítója. Az 1897–98-as tanévben a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Karon az általános és hazai etnográfia magántanára lett. Egyetemi előadói tevékenysége Erdély néprajzát és a néprajztudomány általános kérdéseit ölelte fel. Az ő tanítványai voltak a magyar néprajztudomány későbbi nagy egyéniségei: Visky Károly, Györffy István, Szendrey Zsigmond, Seprődi János és Biró Lajos. A pályatársai közül Vikár Béla, Jankó János és Sztripszky Hiador is látogatta előadásait. Herrmann Antal a román megszállásig 21 és fél tanévet töltött a kolozsvári egyetemen. A kényszerű távozását követően, 1921-ben a Szegeden létesített Ferenc József Tudományegyetemen folytatta oktató munkáját. A szegedi egyetemen eltöltött néhány év alatt megalapozta a néprajztudomány iránti érdeklődést, tevékenységének hatására Magyarországon elsőként (1929-ben) itt létesült néprajzi tanszék. /Czégényi Dóra: A néprajzoktatás kezdeményezője. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./2012. július 21.Sóvidéki hagyományőrzőkIdén július 15. és 22. között immár tizennyolcadszor került sor Felsősófalván a Székelyföldi Nemzetközi Tánctábor megszervezésére. “A Felsősófalván élők nagyon jól tudják, hogy létezik ez a tábor – mondja László Csaba táborszervező –, de a falusi ember napközben nem ér rá, esténként, hét végén azonban a helyi felnőtt érdeklődők is megjelennek, nagyon élénken figyelnek, lehetőségeik szerint segítenek is, és büszkék arra, hogy a Sóvidék táncait, népdalait, hangszeres népi muzsikáját itt és innen próbáljuk áttestálni a most felnövő nemzedékekre. Az évek során megszokták ezt a rendezvénysorozatot. Nagyon jó a község vezetésével kialakult kapcsolatunk is, a parajdi önkormányzat az évek során mindent elkövetett, hogy az infrastruktúra kiépüljön, megfelelő termek állnak a rendelkezésünkre a helyi Művelődési Házban és az iskolában. Gyakorlatilag két udvaron, két kapun belül zajlanak a főfoglalkozások – a tánctanítás és maga az esti táncház a kultúrházban –, az iskola termeiben pedig napközben hangszeres oktatást tartunk, ott zuhanyzási lehetőség van, a közeli kertben pedig a vállalkozóbb lelkületűek sátortábora áll, sokan meg a közelben, a falusi vendéglátók jóvoltából rendelkezésére álló vendégszobákban lakhatnak, pihenhetik ki a táborozás és a tánctanulás fáradalmait. Háromszázhúsz a regisztrált vendégek száma, de nem számítjuk közéjük a az Alsó- és Felsősófalváról, Parajdról bejáró „napköziseket”, akik estére hazamennek, nem számoljuk ide a szomszédos településekről betérőket, de biztos, hogy legalább ötszáz ember minden egyes nap megfordul a rendezvényeinken.” Te nem is vagy sóvidéki! Hogyan kerültél éppen ide, s miért választottad Felsősófalvát a tábor helyszínéül? Népdal- és néptáncgyűjtőként kerültem a Sóvidékre. Pálpatakán és Fenyőkúton találtunk leginkább élő hagyományokat, szívem szerint ott szerveztem volna mindent, csak oda elég nehéz feljutni és nincsenek megfelelő épületek. Korond azért nem alkalmas, mert igen városias kinézetű, Parajd pedig jobbára a fürdőből és a sóbányához kapcsolódó gyógyturizmusból él. Itt olyan az épített környezet is, hogy tökéletesen illeszkedik a tábor hangulatához, és gyakorlatilag a főút mellett található. Van egy visszatérő kemény magja a tábornak vagy időnként kicserélődnek az emberek? Kétségtelen, hogy van egy ilyen 30-40 fős alapcsapat. Sokan azért jönnek, hogy megtanulják a Sóvidék táncait, ők egy idő után elmaradoznak, de visszaküldik az ismerőseiket, a gyermekeiket. Mi nemcsak a Sóvidékkel foglalkozunk, a Kis-Küküllő-mentét, a Vízmelléket, a Dél-Mezőséget is bevonjuk. A tizennyolc esztendő alatt – például – a szászcsávásiak mindössze háromszor hiányoztak, nélkülük nem is tudjuk elképzelni ezt a tábort. Idén ilyen szívünkhöz közelálló most a nagybúni és a balázstelki anyag is. Siklód nem került még sorra? Nem. Viszonylag kevesen tudják, hogy ez a falu is a Sóvidékhez tartozik. A közeli Kőrispatak táncrendjét és népzenéjét viszont már sikerült begyűjtenünk és továbbadnunk. Az igencsak erős néphagyománnyal rendelkező Szék esetében fordul elő az utóbbi években, hogy a helyi táncokat és a népdalokat, a hangszeres muzsikát Kolozsvárról és Budapestről érkező, visszajáró szakemberek honosítják újra. A Sóvidék esetében ez a jelenség megmutatkozott-e az évek során? Egy modell, hogy a várost utánozza a falu. A Székelyföldön is elmondható, hogy ez így igaz. Mi azonban helybelieknek érezzük magunkat, nem tartjuk nagyvárosi szakembereknek magunkat. Még olyan szinten működhetünk, hogy állandó a kapcsolatunk az élő adatközlőkkel, akiket meghívunk, s a tábor minden napján találkozhatnak vélük a vendégeink is. Benne élünk a közösségben és úgy gondoljuk, hogy egy egészséges modellt teremtünk. Lelkileg hiteles légkört és jó hangulatot. Köztudott, hogy Pávai István a budapesti Zeneakadémia tanára is sokat gyűjtött a Sóvidéken. Ő részt vesz-e a munkában? Volt nálunk korábban, tartott előadást, de ma is adósunk, hiszen még nem rendezte kötetbe illetve hanghordozóra az itt gyűjtött anyagát. Tisztességes tudós ember, aki már nem foglalkozik közvetlenül a népműveléssel. Feltételezem, hogy nem tudott még anyagi forrást szerezni ehhez a kiadványhoz, de bízom abban, hogy egy-két éven belül elhozza majd ezt a kiadványt, hiszen pár hónappal ezelőtt járt Székelykeresztúron és Udvarhelyen, bemutatta a Vikár Béla gyűjtése alapján készült kötetét. Milyen kategóriák vannak a mostani táborban? Nagyon sok a fiatal, a gyermek. Általában csoportosan érkeztek egy-egy faluból, egy-egy iskolából. Az erdélyiek és a székelyföldiek túlsúlyban vannak. Ezt jó jelnek tartjuk, hiszen azt jelenti, hogy érdeklődnek a saját értékek iránt. Korábban éppen fordítva volt, magasabb volt a külföldiek aránya. Legalább három jól elkülöníthető generáció van jelen: az általános iskolásoké – ők kezdő oktatásban részesülnek –, a fiatal felnőtteké – középiskolások, illetve egyetemisták, akiknek haladó szintű programot szervezünk, több tánccal –, valamit a felnőtteké. Ugyanígy zajlik a hangszeres gyakorlás is, külön termekben, amelyeket a népi muzsikusok tartanak a különböző felkészültségű és tudású diákoknak illetve a felnőtteknek. Megfigyeltem, hogy az első napokban még különálló tábor-részek működnek, de 3-4 nap alatt összekovácsolódik ez a heterogén társaság és a továbbiakban egy jól meghatározható közösségként kezd funkcionálni, szinte már sajnálják az emberek, hogy a végén haza kell menni. Az a jó, hogy a nagyobbak modellálják a kisebbek hozzáállását, egyik generáció eltanulja a másiktól a viselkedés, a közös szórakozás, a tanulás és a kikapcsolódás módját. Ha mind csak ötödikes gyermekek lennének, akkor sokkal nehezebb lenne átadni az értékeket, így részben önmagától működik az értékátruházás. Esténként pedig megjelennek a mi példaképeink, a még élő népi előadók, akikkel azokra is visszaemlékszünk, akik már csak az általuk hátrahagyott dallamokban és mozdulatokban lehetnek velünk. Képes-e a népzene arra, hogy visszahasson a manapság divatos elektronikus zenére? Arra gondolok, hogy lehet-e változtatni a városokból, a városi mintákkal érkező muzsikusok ízlésén? A haladást majdhogynem lehetetlen megfékezni. És a haladás nem mindig helyes irányú a társadalomban. Az elektronikus eszközökkel előállított zene fogyasztóvá zülleszti az embert, készen ad, készen hoz valamit. Ezt a szennyáradatot csakis akkor lehet megállítani, ha az a közösség, amely – például – részt vesz egy mulatságon, képes ráerőlteti a maga elképzelését a zenekarra. Annak idején a cigányt nem azért fogadták, hogy úgy húzza, ahogy ő akarja, hanem úgy muzsikáljon, ahogy szokás abban a közösségben, hogy idomuljon az ott használatos dalokhoz és a tánchoz. Az igazi hangulatot a közösségnek kell megteremtenie. Sokszor megfigyeltem, hogy egy-egy néptánc-találkozón, amikor a sófalvi táborokban nevelkedett fiatalok kerülnek elénk különböző együttesekben, képesek arra, hogy visszaadják az itt eltanult szépet és jót, s ilyenkor a közönség is ráébredhet arra, hogy mit veszíthet el, ha nem figyel arra a belül lakozó saját hangra és a titkos érzékre, amely nélkül talán nem is tudunk teljes értékű életet élni. Simó Márton A Felsősófalván 2012. július 15-22. között zajló XVIII. Székelyföldi Tánctábort a román Kulturális és Nemzeti Örökségvédelmi Minisztérium, a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap, a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, Hargita Megye Tanácsa és Parajd Község Polgármesteri Hivatala támogatta. Szekelyhon.ro 2015. február 23.Kultúrigazgató, akit Kodály „buktatott meg”„A táncházmozgalom tartalmában, világnézetében, magyarságtudatában egy teljesen új világot teremtett. (...) Olyan népzenekincse messze nincs senkinek, mint a magyarságnak” – beszélgetés Szép Gyulával, a Kolozsvári Magyar Opera vezetőjével. – Az opera igazgatásán túl rendkívül sokoldalú tevékenységet fejt ki Erdély művelődési életében. A kolozsvári zeneakadémián kapta útravalóul ezt a sokoldalúságot? – Rendkívül szerencsésnek tartom magam, amiért olyan tanári gárda oktatott minket, akikre mindig büszke lehetek: Jagamas János, Szenik Ilona, Márkos Albert, Vermessy Péter, Szalai Miklós, Demján Vilmos, Jodál Gábor, Pop Dorin, Florentin Mihăiescu. Zenei szempontból nagyon sok lehetőségre nyitották ki a szemünket, fülünket. Olyan helyzetbe kerültem, hogy a tanárkodás mellett válogathattam a karvezetés, muzikológia, folklórkutatás, netán könnyűzene között. Ennek következtében bátran, merészen, magabiztosan vágtunk neki az életnek. Bíztunk a tudásunkban, a felkészültségünkben, és úgy gondoltuk, megváltjuk a világot. – Kezdetben zenetanárként... – Az akadémia elvégzése után a Maros megyei Mezőszengyelre helyeztek ki zenetanárnak, az ottani román iskolába, ahol csak 1–4. osztály volt magyarul. Később Székelyudvarhelyen, a zeneiskolában, illetve Máréfalván kértem helyettes tanári állást, és hobbiból a helyi gépgyár férfikórusát vezényeltem. – A táncházmozgalom jelentős hatással volt a hetvenes évek fiatalságának életére. Ön mikor csatlakozott? – 1977-ben, amikor elindult. Kezdetben én is táncolni mentem, viszont kiderült, hogy hiányos a zenekar. Összeállt egy háromtagú együttes, ám a brácsás rövidesen kiszállt. Én zongorista voltam egész életemben, de arra nagyon büszke vagyok, hogy 25 évesen megtanultam brácsázni úgy, hogy addig soha nem volt vonó a kezemben. Nem volt könnyű feladat, éjjel-nappal gyakoroltam, egy egész nyaram ráment, mire rendesen megszólaltattam a hangszert. Így lettem a székelyudvarhelyi Venyige zenekar brácsása. Közben elindultam gyűjtőutakra, és szerencsésen tudtam ötvözni a gyűjtött anyagot az iskolai tanítással: amit hallottam a gyűjtőúton, azt szinte másnap megtanítottam a gyerekeknek. Udvarhelyszéken csupán Vikár Béla végzett komolyabb gyűjtőmunkát a 20. század elején. Az anyagokat átcsempésztük Budapestre, a Tudományos Akadémiára és a Folklórkutató Intézetnek. – Ön hogyan fogalmazná meg a táncházmozgalom hatását a kultúrára, a zenére, a fiatalok életére? – A táncház megjelenését a 20. század talán legnagyobb magyar kultúrtörténeti fordulatának nevezném. Értékfelismeréshez vezetett a fiatalok körében, egy elfeledett hagyatékról sikerült a port leseperni, így élő, funkcionális, hatalmas értékeket hordozó kultúrvilág került elő. Kiderült, nem véletlenül volt a magyarság mindennapjainak része ezer évig. A táncházmozgalom tartalmában, világnézetében, magyarságtudatában egy teljesen új világot teremtett. Szép Gyula 1952. február 2-án született a Kolozs megyei Szucságban. 1975-ben diplomázott a Gheorghe Dima Zeneakadémia Muzikológiai és Zeneszerzési Fakultásának pedagógia szakán. 2010-től a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója. Érdekes módon Erdélyben a zenészek irányították a táncházakat, belőlük lettek a táncoktatók is. Mi, zenészek, majdnem mind egyetemet végzettek, hamar rájöttünk, milyen kincset lehet kibányászni a népzenéből, hiszen itt hever a lábunknál, és sokkal szebb és értékesebb, mint a kétakkordos, gyenge diszkózene. Olyan népzenekincse messze nincs senkinek, mint a magyarságnak. Ne feledjük, a magyar népzene – Vikárnak, Kodálynak, Bartóknak, majd a tanítványaiknak köszönhetően – össze van gyűjtve, rendszerezve van. A fiatalok nemcsak táncoltak, többé-kevésbé felkészülten elindultak gyűjtőutakra, gyakorlatilag ebből is mozgalom lett. Tömegével kezdtek falura járni – volt, aki a viseletért, mások a táncokért, a buliért vagy csak azért, mert ment a babájuk is. A lényeg az, hogy közel negyven év után minden magyarok lakta településen igazi népzenére táncolnak, a táncoktatók már nem az egykori budapesti állami együttes koreográfiáit majmolják, hanem valós táji ismeretekre építik népzene- és néptáncműsoraikat. – Akadt meghatározó momentum az életében, amely a népzene oktatása és művelése mellett kötelezte el? – Egyik barátnőm mutatta meg Kodály Zoltán Székely fonó című lemezét. Amíg hallgattuk az operát, olvastam a lemez mellékletét, melyben le volt írva a szöveg, és rájöttem, az egész nem más, mint egy Kodály által feldolgozott népdalfüzér. Mivel már tanítottam, rádöbbentem, milyen kevés népdalt ismernek a székelyföldi gyerekek, és a felnőttek sem sokkal többet. Az új hangzást szokták meg, nehezen tudták befogadni a régi stílust, idegenkedtek tőle. Azáltal, hogy én színpadi előadásra tanítottam a népdalokat, lassan megszerették őket. Beigazolódott, amit Kodály mondott: a népdalokat nem kell kiszakítani a környezetükből, hanem abban a talajban kell megmutatni őket, amelyben születtek, éltek. – Alig huszonkilenc évesen kinevezték a székelyudvarhelyi municípiumi Művelődési ház igazgatójává. Nem volt gyanús senkinek? – Valószínűleg sokféle tevékenységem miatt figyeltek fel rám a város és a megye vezetői. Elvállaltam, és volt is megbotránkozás Udvarhelyen: mi az, hogy egy tisztességes tanító bácsit, aki amúgy jól vezette a művelődési házat, felvált egy fiatal, hosszú hajú, nagy szakállú ismeretlen, aki még csak nem is székely? De hamar megszeretett a város, mert nyitottan közeledtem mindenkihez. Úgy éreztem, a hivatásos művészeket kell megmutatni az udvarhelyieknek, az ő jelenlétüket arányaiban kevésnek éreztem. A műkedvelő előadások mellett egyre sűrűbben léptek fel hivatásos művészek is. Kezdett úgy tűnni, hogy aki magyar, és Erdélyben számít, Udvarhelyen is be akar mutatkozni. Az udvarhelyiek több színházi előadást láttak, mint a kolozsváriak vagy a marosvásárhelyiek, hiszen itt felváltva vendégszerepelt mind a hat erdélyi társulat. Végül éppen Kodállyal ütöttem meg a bokámat Székelyudvarhelyen, gyakorlatilag miatta (is) rúgtak ki... – Mi történt? – Kodály születésnapjára fesztivált szerveztem. Egymás után mutattuk be Kodály mindhárom színpadi művét – a Székely fonót, a Háry Jánost és a Czinka Panna balladáját, utóbbit először Erdélyben. Főleg az utóbbi verte ki a biztosítékot, újra meg újra betiltották. Nem tudták megmagyarázni, miért, egyszerűen a hangulata nem tetszett. Végül kirúgtak, és el kellett hagynom a várost, mert Székelyudvarhelyen nem engedtek elhelyezkedni, noha több iskola is alkalmazott volna. – Mondhatni felfelé buktatták... – Igen, zenei szakirányító lettem Csíkszeredában, a Hargita Megyei Alkotások Házában. Rendezvényeket szerveztem, de a megye falusi zenekarainak repertoárját is ellenőriznem kellett: én voltam a zenei cenzúra. Jóvá kellett hagyni például, hogy egy zenekar mit játszik a lakodalomban. Azt például tilos volt, hogy Hétre ma várom a Nemzetinél, mert maga a nemzet szó – hiába tudjuk, hogy egy szállodára utal – nem lehetett benne. Ettől persze mindenki játszotta. Az egyik zenekar beírta a repertoárlistájába az Un pumn de secui című dalt. Ezt mindenki aláírta, mert hiszen románul volt. Persze a székely himnuszról volt szó. De Csíkból sem önként távoztam. A Kodály-fesztiválért magyar állami díjat kaptam, sok embert megismertem, állandóan jöttek a meghívók a magyar nagykövetségről mindenféle eseményre. Folyóiratokat, könyveket vittem onnan, Csíkban osztogattam őket. Egy szép nap letartóztattak, a Szeku elvitte a könyvtáramat, az állásomból pedig kidobtak. Egy napra a Gyimesbe helyeztek. Azért egyre, mert közben rájöttek, a magamfajtának Gyimes maga a paradicsom. – Hogy lett ebből opera? – Még udvarhelyi időszakomban, amikor az opera akkori zenei titkára beadta a kitelepedési kérelmét, megkérdezték, érdekel-e az állás? Négyszer versenyvizsgáztam, mind a négyszer megnyertem, de mivel nem volt kolozsvári személyim, és Kolozsvár zárt város volt, nem alkalmazhattak. Az opera pedig folyamatosan kiállt mellettem, és inkább nem vettek fel senkit. Félévente kiírták az állást, félévente jöttem versenyvizsgázni. Két évig ment ez így, végül 1988-ban kihallgatást kértem a pártbizottságnál. Elmondtam, hogy eredetileg nekem is kolozsvári személyim volt, csak a párt meg a haza érdekében oda költöztem, ahol megbíztak egy feladattal. Végül beleegyeztek, hogy elfoglaljam az állást. A rendszerváltás után élveztem azt a hatalmas területet, amit be lehetett lakni. Nem voltak még civil szervezetek, rendezvények, így részt vehettem a Kallós Alapítvány létrehozásában, a Németh családdal én szerveztem az első táncháztábort Erdélyben, sokat ügyködtünk azon, hogy minden település lehetőleg civil szervezetet hozzon létre. 1990-től a Kolozs Megyei Művelődési Felügyelőségen az volt a feladatom, hogy a magyar kultúra gyakorlását szavatoljam a magyar közösségekben. Nem volt egyszerű, mert sok volt még a gyanakvó ember, éppen a néptánc kapcsán: azzal is vádoltak kutatók, hogy a román zenét magyarként adjuk el. Szívesen vállaltam 2000-ben az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának vezetését, hiszen a képviselet infrastruktúrájával és háttérerejével lehetőségem nyílt a magyar kulturális életet átlátni. Az irodámban alkották meg az egyházak jogi képviselői és az RMDSZ politikusai azt az egyházi ingatlan-visszaszolgáltatási törvényt, amit egy az egyben átvett a román kormány. Megtisztelő volt, hogy megszervezhettem a Millenniumi Sokadalmat, ami megelőzte a Kolozsvári Magyar Napokat. – Előbb művészeti vezetőként dolgozott az operában, 2010 óta igazgatóként. Korábban milyen viszonyban volt a műfajjal? – Megvallom őszintén, annyit tudtam az operáról, hogy egyetemista koromban néhány bemutatóra elmentünk. Diákéveinkben nem voltunk nagy operába járók, a zenetörténeti órákon az operarészen éppen csak átfutottunk. Új világ tárult elém, de nagyon megszerettem... – Egészen egyedi produkciók fűződnek azóta a nevéhez. Hogyan született meg például az ötlet, hogy világpremierként az összes Erkel-operát bemutassa a kolozsvári opera? – 1991-ben született az ötlet, amikor a Hunyadi László című operával Gyulán, Erkel szülővárosában léptünk fel. A gyulai Várszínház akkori igazgatójának tettem egy viszonylag felelőtlen ígéretet, miszerint bemutatjuk mind a nyolc Erkel-operát. Az akkori igazgató, Simon Gábor, Hary Béla karmester és Dehel Gábor rendező is az ügy mellé állt, megszereztük a kottákat, és végül kultúrtörténeti sorozat lett belőle. Az egyedüli opera vagyunk, ahol 10–12 év leforgása alatt az összes Erkel-operát bemutatták. Arra is büszkék vagyunk, hogy 1990 óta kortárs magyar operákat is folyamatosan színre viszünk, programszerűen ezt sem teszi senki. – Közeledik a nyugdíjkorhatárhoz. A visszavonulás is közeleg? – Elég régóta foglalkoztat a visszavonulás gondolata. Telik az idő, ugyanakkor megnyugtató módon szeretném látni az opera vezetésének jövőjét. Szeretném, ha még aktív koromban felváltana valaki, akinek átadhatok valamennyit mintegy három évtizedes tapasztalatomból. Büszke vagyok a társulatra, jól érzem itt magam, de a dolgok rendje az, hogy egyszer átadjuk a helyünket. Nincs bennem hatalomvágy, nem futkosok a titulusok után. Sikerült egy fiatal, jó minőségű csapatot összehoznom az operában, amely mégiscsak a legnagyobb, Magyarország határain kívül működő, hivatásos magyar intézmény. A maga nehézségeivel és szépségeivel. Nánó Csaba Krónika (Kolozsvár) 2017. február 23.Friss népzenei kutatások és régi csángó családi fotók KolozsváronA budapesti Hagyományok Háza két új kiadványát és egy alakulóban levő néprajzi fotóadatbázist mutattak be szerdán egyetlen délutáni eseménybe sűrítve a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaságnál. A Sóvidék népzenei kultúráját, illetve a mezőségi karácsonyi kántáló énekek örökségét teszi áttekinthetőbbé a két néprajzi kiadvány, a fotótár pedig, amely 2016 nyarán Moldvában és Orbaiszéken gyűjtött több mint 1500 privát fotóból áll, a csángók és a székelyek családi fotózási szokásait tárja fel. Először Pávai István népzenekutató új kötetét, a Hagyományok Háza és a MTA BTK Zenetudományi Intézetének kiadásában megjelent A Sóvidék népzenéje című kiadványt ismertették. Almási István néprajzkutató nem tudott jelen lenni az eseményen, méltatását ezért Gergely Zoltán tolmácsolta. Mint megtudtuk a kutatók számára rendkívül fontos összegzésről van szó, amely a budapesti és kolozsvári archívumokban megtalálható dallamokat rendszerezi, Zoltán Aladár és Szabó Csaba korondi, illetve siklódi gyűjtéseit, Szabó Piroska szovátai zenetanárnő lejegyzéseit, és Kacsó András táncmester alsósófalvi, valamint Katona Ádám korondi hangfelvételeit tartalmazza, emellett pedig a szerző, Pávai István saját gyűjtéseit. A kötet mellé korszerű DVD jár a feldolgozott gyűjtések kereshető adatbázisával, amelyben szövegek, hang- és filmfelvételek, fotók, kottás lejegyzések is elérhetőek az archívumi adatokkal együtt, emellett pedig digitális formában a könyv teljes szövege. A DVD-n így megnézhetőek például a Martin György által némafilmre rögzített táncok, vagy Vikár Béla fonográf-felvételei. A Sóvidék népzenei kultúráját több évtizede kutató Pávai István 1951-ben született Székelyudvarhelyen, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián védte meg Sóvidéki népzene című diplomadolgozatát. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a budapesti Hagyományok Házában működő Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum vezetője és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója. Pávai István elmondta, hogy a műdalokat sem zárta ki a kutatásból, mert meg kell mutatni a folklór változását is. A generációról generációra átadott műdalok között nagyon régi virágénekek is vannak, az egyik például a 18. századra datálható, szövegét ugyanis Verseghy Ferenc is felhasználta Krisztinka című dalában. A polgárosodás hatását is vizsgálta: a fürdőélet hatására Szovátán, Parajdon vagy Korondon cigány- és fúvószenekarok jelentek meg és befolyásolták a helyi zenei kultúrát. Szintén a Hagyományok Háza gondozásában jelent meg Gergely Zoltán Mezőségi kántáló énekek című kötete. A kiadvány alapja a szerző Kolozsváron, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Hungarológiai Tanulmányok doktori iskolájában megvédett doktori dolgozata, amelyet Pozsony Ferenc néprajzkutató és Szenik Ilona népzenekutató irányított. A könyvbemutatón Pozsony Ferenc elmondta, hogy a kutatás azért volt szerencsés, mert Gergely Zoltán, aki maga is mezőségi származású, a zenetudomány felől érkezett, így egyszerre tudott foglalkozni a dallamokkal és a szövegekkel is. A kutatás hiánypótló, mert az elmúlt fél évszázadban alig jelent meg publikáció a karácsonyi kántáló énekekről, a kommunizmus évei alatt a vallási konnotáció miatt, másrészt pedig azért, mert nagy részük műzenei eredetű, ezért a népzene-kutatókat kevésbé érdekelte a terület. Gergely Zoltán egy ördöngösfüzesi és egy magyarszováti énekesasszony adatközléseire támaszkodott a kutatásban, azt is vizsgálta, hogy hogyan élnek ma ezek az énekek a mezőségiek életében, illetve hogyan hatott a zenei kultúrára a migráció vagy a neoprotestáns vallási mozgalmak megjelenése. Online is elérhetőek a 20. század eleji csángó és székely családi fotók A könyvbemutatók után röviden szó esett a Babeș-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakos diákjainak nyári gyakorlatáról is, akik a Bethlen Gábor Alap támgatásával Moldvában és Orbaiszéken élő családok privát fotógyűjteményét digitalizálták. Több mint 1500 családi fotót gyűjtöttek és rendszereztek, ezek megtalálhatóak a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum internetes oldalán is. Pozsony Ferenc elmondta, hogy a fényképezés a 19. század végén terjedt el Erdélyben, a 20. század első évtizedeiben pedig a polgárosultabb csángó családokban már készítenek, illetve műteremben készíttetnek fotókat, elsősorban jeles alkalmakkor, esküvő, temetés, egyházi ünnepek alkalmával. Ezekből néhányat nagy méretben kinyomtatva a helyszínen is megszemlélhetett a közönség. Zs. E. maszol.ro 2017. október 16.Közel félezer erdélyi gyermek énekelte örömmel a Kodály-műveketKórushangversennyel, tudományos konferenciával, kiállítással emlékeztünk Kolozsváron tartották az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) által szervezett Kodály-év romániai központi rendezvényét. A Györkös-házban szombaton délután nemzetközi tudományos konferenciát szerveztek, ahol három magyarországi és három erdélyi szakember hozta közelebb a népes hallgatóság számára a kodályi életmű egy-egy szeletét. Vasárnap délelőtt Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke nyitotta meg a magyar Külügyminisztérium által létrehozott kiállítást, amely tizenkét pannón mutatta be Kodály Zoltán (1882–1967) magyar zeneszerző életét és munkásságát. Ezt követően pedig hat erdélyi gyermekkórus lépett fel a Kolozsvári Magyar Operában megtartott kórushangversenyen A telt házas rendezvény alatt minden fellépő énekkart hosszas taps kísért. A kétórás hangverseny után a közönség a kodályi eszmék továbbéléséről megbizonyosodva távozhatott. Tudományos előadásokat, néhány hangszeres produkciót és persze rengeteg Kodály-kórusművet hallgathattunk meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) által szervezett Kodály-év romániai központi rendezvényén, amellyel Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulójára emlékeztek. Szombaton a Györkös Mányi Albert Emlékházban a Szederinda citeracsapat nagykállói népdalokat adott elő, Széman Péter országos EMKE-elnök köszöntője után Tóth-Guttman Emese, a RMD elnöke kifejtette: a RMD fő célkitűzése az erdélyi magyar ifjúság zenei nevelése a Kodály Zoltán által kijelölt útvonalat követve. Zenei miniatúrától a gyűjtőutakig – A két szólamra írt Bicinia Hungaria miniatúrái életigenlő alkotások, amelyek a szépre, a jóra és az igazra tanítanak – ismertette Angi István esztéta a népszerű Kodály-kompozíciókat, amelyeket a gyermekvilág zenei enciklopédiájának is tarthatunk. Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke, zenei szakíró és zenepedagógus Kodály népzenei gyűjtőútjairól értekezett. Mint kifejtette, Kodály Zoltán 1905-ben kezdett el népzenét gyűjteni, első erdélyi gyűjtőútjára 1910-ben került sor a Csíki-medencében, majd 1912-ben Kászonaltízon és környékén gyűjtött. 1914 tavaszán Bukovinában, míg 1917-ben Nagyszalontán kutatta a népdalokat. A gyűjtőutak eredményeképpen a zeneszerző által megfogalmazott legfontosabb következtetés a magyar népzene egységes jellegére vonatkozott. Almási István kolozsvári népzenekutató az erdélyi népzenének Kodály Zoltán életművében való tükröződését mutatta be. Kodály 15 helységből 518 dallamot gyűjtött, amelyek egy részét későbbi kompozícióiban feldolgozta. Figyelembe vette elődjének, Vikár Bélának is a felvételeit, fiatalabb kortársát, Lajtha László (1892–1963) zeneszerzőt pedig szintén erdélyi, pontosabban széki gyűjtőútra buzdította. Oláh Boglárka zongoraművész kiváló Kodály-interpretációja után Nagy Éva Vera tanár-karnagy, iskolanővér az általa és Czakó Gabriella zenetanárral több mint egy évtizede Szovátán megvalósított zenei misszióról számolt be. – Tizenöt évesen jártam először Erdélyben, ekkor életre szóló élményeket szereztem. 2004-ben jöttem Czakó Gabriella zenetanárral Szovátára, ahol gyerekeknek szerveztünk programokat, és ebből jött létre az énekes missziónk. Kórusunkkal, a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkarral 2010-től kezdődően nemzetközi kórusversenyeken többször értünk el első helyezést. Tagjaink Nyárád-menti, sóvidéki falvakban élő gyermekek. Délutánonként, az iskolai tanórák után kóruspróbákat szervezünk, és most már a gyermekek szüleiből álló felnőtt vegyeskar is alakul. Mindig a kodályi eszméket tartjuk szem előtt: azaz az énekes alapú zenei tevékenységet, a zenei írás-olvasás élménnyé tételét és a népzenei alapot – tette hozzá Nagy Éva Vera iskolanővér. Krasznai Gáspár, a budapesti Madách Imre Gimnázium ének-zenetanára, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának doktorjelöltje a Kodály szellemében megvalósuló ének-zene oktatásról értekezett. – Van épp elég tennivalónk arra nézve, hogy megvalósuljon Kodály álma, miszerint a zenei analfabetizmust felszámolva bárki első látásra leénekeljen egy egyszerűbb zeneművet. A 20. század első felében a magyar társadalom jórészére a zenei tájékozatlanság és a nem megfelelő zenei közízlés volt jellemző. Sajnos, a mai gyermekeknek is sok ponyvazenével kell szembesülniük. Ez ellen pedig csakis a közoktatás és a zenetanárok léphetnek fel eredményesen. Az iskola feladata az, hogy értéket nyújtson, és a gyermeket arra nevelje, hogy képes legyen megkülönböztetni az értéket az értéktelentől. A megfelelő zenei nevelésnek természetesen a gyermek anyanyelvén kell történnie – összegzett az erdélyi származású doktorandus, majd felelevenítette azt a személyes emlékét, amikor harmadik osztályos kolozsvári zenelíceumi tanulóként élmény volt számára Bedő Ágnes zenetanár kórusórája, ahol kánont énekeltek a gyerekek. Dávid István erdélyi származású orgonaművész, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Tanszékének oktatója Kodály Zoltán vallásos műveiről értekezett, amelyre a reformáció 500 éves évfordulója adott kiindulópontot. A szakember kifejtette: Kodály protestáns öröksége szerteágazó, a zsoltárfeldolgozásaitól kezdve a Psalmus Hungaricusig mind Kodály protestantizmusát, istenhitét bizonyítja. Kiállítás és sikeres kórushangverseny Vasárnap délelőtt a Kolozsvári Magyar Opera emeleti előcsarnokában Ittzés Mihály népzenekutató ismertette a magyar külügyminisztérium támogatásával megvalósult, tizenkét pannóból álló kiállítást, amely Kodály életét és munkásságát mutatja be. Értesüléseink szerint a kiállítás október folyamán tekinthető meg. – A Kolozsvári Magyar Opera történetében mindig nagy szerep jutott Kodály Zoltán munkásságának. Az intézmény első előadásán a Háry Jánost adták elő, ezen kívül a Székelyfonó is intézményünk repertoárját képezi. Kezdő zenetanárként Székelyföldön a Kodály-módszer szerint tanítottam, kár, hogy ma már egyre kevesebben használják ezt a módszert Erdélyben – közölte Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója és az EMKE alelnöke a kórushangverseny előtt. – A zenetanároknak fel kell oldaniuk az énekléssel szembeni ellenállást. Énekléssel értéket közvetítünk, élményt hozunk létre, példát mutatunk – tolmácsolta Závogyán Magdolna magyar kultúráért felelős helyettes államtitkár szavait Simon Edina magyar konzul. Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere kifejtette: Kodály Zoltán hozzájárult az erdélyi magyarok identitásának megerősítéséhez, ugyanakkor a 21. századi hétköznapi hitvallásunk is a kodályi eszmékre támaszkodhat. Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnökének szavait a konferanszié, Vetési Nándor tolmácsolta. Elhangzott: „Kodály Zoltán és Kós Károly más-más művészeti ágban, de egy célt követtek: a művészi alkotásnak az emberről kell szólnia. Értékfelfogásuk ma is érvényes. 2017-ben mi nem hátrálhatunk meg, magyar identitásunk erősítésére, jogaink megőrzésére kell összpontosítanunk”. Az ünnepi gyermekkari hangversenyen hat kórus lépett fel: a kolozsvári S. Toduţă Zenei Főgimnázium gyermekkara (vezényelt: Kállay-Miklós Tünde), a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola Felsőtagozatos kórusa (Boros Beáta), Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa (Kovács Dalma), a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola Kiskórusa (Szabó András), a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar (Czakó Gabriella, Nagy Éva Vera és Lokodi Anna), továbbá a Sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella Gyermekkara (Lőfi Gellért). A kórusok Kodály-műveket szólaltattak meg, kristálytiszta intonációval, a magyar zene iránti elkötelezettségről téve tanúbizonyságot. A teljesítmény a jó és a kiváló között helyezkedett el, de a minősítésnél fontosabb a kodályi eszme, a magyar kórusművek éltetése. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár) 2017. november 23.Tizenegy fiatal kutató a tudomány emberközpontúságáértA Magyar Tudomány Napja Erdélyben 16. Fóruma megnyitóját november 24-én, pénteken tartják a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben. Bitay Enikő EME-főtitkár elmondta, hasonlóan a múlt év sikeres rendezvényéhez, idén is a plenáris előadások megtartására különböző szakterületeket képviselő fiatal kutatókat kértek fel, figyelembe véve a szakosztályok javaslatait. Bemutatjuk röviden az Erdélyi Múzeum-Egyesület idei tudománynapi előadásai megtartására felkért fiatal kutatókat és előadásuk témáját. 1. Mara Gyöngyvér (biológus, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar, Biomérnöki Tanszék; a BBTE Biológia-Geológia Karán ökológusként diplomázott 1998-ban): Növény-baktérium kapcsolat: alkalmazott mikrobiológiai kutatások A rizoszféra komplex közösségeknek ad életteret, magában foglalva a növények gyökerét, talajbaktériumokat és gombákat, fonálférgeket és gyűrűsférgeket, valamint ízeltlábúakat. A növények a gyökérzónában szimbiotikus vagy lazább kapcsolatokat alakítanak ki a rizoszféra-baktériumokkal. A növény-baktérium kapcsolat sok előnyt hordozhat mindkét fél számára. A rizoszféra-baktériumok serkenthetik a növényi növekedést, és szereppel bírnak a fitopatogének elleni védekezésben. Ezeket növényinövekedés-serkentő (PGP) baktériumoknak nevezzük. A PGP-baktériumok igen jelentős potenciált jelentenek a fenntartható mezőgazdaság számára. A PGP-baktériumok izolálásától a különböző hatású biopreparátum-javaslatok megfogalmazásáig végeztünk kutatásokat a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán. Több baktériumfaj esetében is először bizonyítottuk a növényinövekedés- serkentő hatást. 2. Szacsvai Kinga (fizikus-kutató, BBTE, Környezettudomány és Környezetmérnöki Kar, Constantin Cosma Radon laboratórium, Kolozsvár): A beltéri radon kutatás jelenlegi helyzete Romániában A Világegészségügyi Szervezet szerint (WHO, 2009) az ember életidejének legnagyobb részét, kb.80%-át zárt térben tölti, ezért a zárt légtér állapotának megismerése elengedhetetlen. A belső tér egyik ismert eleme a radon, egy természetes eredetű radioaktív gáz, melyet érzékszerveinkkel nem észlelünk, de ennek ellenére mindenütt jelen van. A radon az egyik leginkább megfigyelt, beltéri szennyező anyag, amely tüdőrákot okoz. Az új Euratom alapbiztonsági irányelvben szereplő radon követelményei magukban foglalják a beltéri radonaktivitás-koncentrációra vonatkozó nemzeti referenciaszint létrehozását munkahelyeken és középületeken ≤ 300 Bq/m3. A dolgozat fő célja az éves átlagos beltéri radonaktivitás-koncentráció jelenlegi romániai eredményeinek bemutatása és a – mintegy 7000 radonmérésen alapuló – előzetes romániai beltéri radontérkép ismertetése. Az előzetes kutatási eredmények azt mutatják, hogy a vizsgált házak mintegy 17%-ában a radonaktivitás-koncentráció meghaladja a 300 Bq/m3 ajánlott szintjét, amelyet az Európai Bizottság a 2013/59/Euratom tanácsi irányelv alapján javasol. 3. Balog Adalbert (professzor, Sapientia EMTE, Kertészmérnöki Tanszék; egyetemi tanulmányait a BBTE-n kezdte, 1993-ban biológiát tanult, majd 1998-ban mesteri fokozatott szerzett ugyanitt ökológiából): Versenyben a terített asztalért Az élővilágban a fajok folyamatosan ádáz harcot vívnak egymással a fennmaradásért. Egy gabonatábla, mindegy, ki ültette, számtalan gombának, ízeltlábúnak nyújt táplálékforrást, és csak sokadik helyen élelem az embernek. Az emberen kívül számtalan faj a mezőgazdasági kultúrákból akarja biztosítani a fennmaradását, a folyamatos versengés ezért elkerülhetetlen. Jelenleg bolygónkon a növénytermesztés által megtermelt javaknak hozzávetőleg 40%-a a kártevők tápláléka lesz. Hogyan próbáljuk ezt mi, emberek megakadályozni, és hogyan próbálják az egyes rovarfajok a folyamatos technológiai fejlődés ellenére (újabb peszticidek, GMO) biztosítani a túlélésüket – ezekre a kérdésekre keresi a választ az előadás. 4. Mezei Tibor-László (patológus kutatóorvos, egyetemi adjunktus, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem): A rosszindulatú tüdődaganatok korszerű diagnózisa, a személyre szabott kezelés irányába tett első lépések. A tudomány különböző területein használt módszerek rohamos fejlődése és ezek hozzáférhetőségének növekedése, elkerülhetetlen változásokat eredményezett számos szakterületen. Ez alól az orvostudomány sem kivétel, amelyben a változások közvetlen haszonélvezője a különböző okok miatt orvoshoz forduló páciens. Az igen szerteágazó orvosi szakágak közül talán a patológia az a szakterület, amely a legtöbbet profitált ezen változásokból. Ugyanakkor, természeténél fogva, egy időben maradtak meg benne egymás mellett a tradicionális (szabad szemmel és mikroszkóp alatt) és az újabbnak számító (molekuláris) vizsgáló módszerek. A molekuláris medicina hajnalán a változások arra kényszerítik a patológust, hogy bizonyos elváltozásokat átértékeljen, és olyan vizsgálati eredményekkel egészítse ki a hagyományos kórszövettani diagnózist, amelyek befolyásolják, vagy adott esetben meghatározzák, a további kezelési stratégiát. Ez kiváltképp érvényes a daganatos megbetegedésekre, elsősorban a rosszindulatú daganatokra. Az előadásban az egyik leggyakoribb és halálozási mutatók vonatkozásában egyik legsúlyosabb betegség, a tüdőrák példáján keresztül szándékszik érzékeltetni a folyamatot, ahogyan a vizsgáló módszerek kifinomulása és a felhalmozott ismeretanyag átalakítják és még inkább emberközpontú tudománnyá teszik a patológiát. 5. Nagy Bálint Zsolt (egyetemi docens, BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet, Kolozsvár): Piacok vagy emberek? A pénzügyi viselkedéstan néhány nyitott kérdéséről A hagyományos, főáramlatú közgazdaságtan emberképe a minden körülmények között racionális, önérdekkövető döntéshozón alapult. A legfontosabb elméletek ebből vezették le a társadalmi összjólét maximalizását is, valamint azt, hogy a nagy kiterjedésű gazdasági-pénzügyi rendszerekben létrejövő egyensúly egzakt matematikai modellezésével az egyéni szempontok javarészt mellőzhetőek. Az elmúlt évtizedekben kibontakozó alternatív elméletek, elsősorban a pénzügyi viselkedéstan, amelynek idén immár a harmadik képviselője, Richard Thaler is közgazdasági Nobel-emlékéremben részesült, megkérdőjelezik az említett kereteket, és ismét az egyéni pszichológiához fordulnak a félreárazás, a pénzügyibuborék-képződés, a kockázatkeresés és más titokzatos pénzügyi jelenségek magyarázatául. Nem céljuk lándzsát törni valamely irányzat mellett, csupán néhány gondolatébresztő kérdést feltenni. 6. András Szilárd (matematikus, egyetemi docens, BBTE): Nemzetközi trendek és erdélyi valóság a matematikaoktatásban Az utóbbi néhány évtizedben több „tanügyi reform” zajlott le Romániában. Ezzel párhuzamosan Európában is komoly változások történtek az oktatás területén. Ezeket a változásokat próbálják néhány didaktikai elmélet szempontjából összehasonlítani szigorúan a matematikatanításra vonatkoztatva. Ehhez az ATD-szempontrendszert (Yves Chevallard: Antropological Theory of the Didactics), a didaktikai szituációk elméletét (Guy Brousseau: Theory of Didactical Situations), a Van Hiele-típusú keretrendszereket, az Alan Schoenfield-féle TRU-rendszert (Teaching for Robust Understanding), illetve a Vienner Schlomo és David Tall által kidolgozott fogalomképzet-megközelítést fogják használni. 7. Márton Lőrinc (Sapientia EMTE, Marosvásárhelyi Kar, Villamosmérnöki Tanszék):Számítógépes hálózaton kommunikáló robotirányítási rendszerek Távvezérelt robotirányítási rendszereket akkor alkalmazhatunk, ha a robot a kitűzött feladatot az emberi felhasználó számára veszélyes, vagy a felhasználó által nem elérhető környezetben kell, hogy elvégezze. A felhasználó a robotra szerelt érzékelőkből kinyert adatok és videóinformáció alapján irányítja a robotot. Amennyiben jelentős a robot és a felhasználó közötti fizikai távolság, a kommunikációt számítógépes hálózaton keresztül valósíthatjuk meg. A robot és a felhasználó közötti kommunikációs csatornákban az adatátvitel minősége (pl. a kommunikációs késleltetés vagy az adatcsomagok elvesztésének gyakorisága) befolyásolja a robotirányítási jellemzőket (elérhető pozicionálási pontosság, a beavatkozás gyorsasága). A kutatói munka során olyan adatforgalmi szabályozót dolgoztak ki, amely biztosítja az adatátvitel jó minőségét a hálózaton kialakított robotirányítási rendszer időkritikus csatornáin, változó minőségű kommunikációs körülmények között is. Az algoritmus tervezéséhez több-kritériumú optimalizálási technikákat alkalmaztak. A kidolgozott módszer stabilitását sztochasztikus sorelmélet segítségével vizsgálták. A megvalósított adatforgalmi szabályozó hatékonyságát mérésekkel is igazolták. 8. Varga P. Ildikó (egyetemi adjunktus, BBTE Magyar Irodalomtudományi Intézet, Kolozsvár):„Finnország egyik leglelkesebb diplomatája itt több mint 50 éven keresztül.” Vikár Béla szerepe a magyar−finn kapcsolatokban Finnország idén ünnepli függetlenségének százéves évfordulóját. Az előadás a magyar-finn kapcsolatokat tekinti át a XIX. századtól 1937-ig, a személyes kapcsolatoktól az államközi szerződés megkötéséig. A kapcsolatok előmozdításában Vikár Béla (1859−1945) központi szerepet játszott. Vikár nevét leginkább a Kalevala fordítójaként ismerjük, de lapszerkesztőként és irodalomszervezőként is figyelmet érdemel. Különösen szerkesztői tevékenységét jellemezte a finn kultúra, Finnország politikai helyzete iránti érdeklődés. A cenzúra, a finnek jogai az orosz cári birodalomban vagy a nők helyzete Finnországban és Magyarországon egyaránt megjelennek a Vikár szerkesztette lapokban. Az előadás arra kíván rámutatni, hogy bár a személyes kapcsolatok mozgatórugója egyértelműen a nyelvrokonság volt, ez valójában csak apropóul szolgált egy sokrétű, sokoldalú, egymást modellként állító viszony- és kapcsolatrendszer megteremtéséhez és fenntartásához. 9. Vremir Mátyás (tudományos kutató, EME, Kolozsvár): Az erdélyi felső-kréta korú gerinces fauna újraértékelése a legújabb kutatások tükrében Az erdélyi késő-kréta korú gerinces faunát nem sikerül helyesen értelmeznünk pont azért, mert – a leletek sokaságától eltekintve − fossziliáink többsége rendkívül hiányos. Miért is fontos ennek a régen kihalt, eltűnt és tőlünk elszakadt faunának az értelmezése? Éppen azért, mert hirtelen kihalt. Ez egy rétegtanilag és időben rendkívül hosszú evolúciós periódus alkonyát jellemzi. Európa ilyen szempontból sötét folt, ellentétben a nagyon gazdag és rendkívül terjedelmesen feltárt észak-amerikai, dél-amerikai, illetve ázsiai földrészekkel. A szegényes információk dacára, az európai (spanyol, francia, olasz, holland, magyar és erdélyi) leletek arról tanúskodnak, hogy egy felszabdalt szigetvilág különös és endemikus faunájával állunk szemben a kréta-korszak végén. Az erdélyi sziget kitűnik abban is, hogy aberráns elváltozások (pl. nanizmus, gigantizmus, stb.) mutatkoznak a legkülönfélébb állatcsoportoknál. A legújabb feltárások eredményei arra engednek következtetni, hogy a nyugat-európai paleontológiai sémára épült kép meglehetősen bizonytalan. Teljes csontvázak, rendkívüli asszociációk, új korhatározások, korszerű geotektonikai és ősföldrajzi értelmezések teljesen más fényt vetítenek Erdélyre és az akkori erdélyi szigetre a dinoszauruszok kihalásának utolsó felvonásában. 10. Szász Anikó (tudományos kutató, EME, Kolozsvár: A kolozsvári református egyházközség gazdálkodása a 17. század második felében Az unitárius vallású Kolozsváron a református egyházközség Báthory Gábor fejedelem támogatásával 1609-ben jött létre. Fejlődését a 17.század folyamán a református fejedelmek anyagi és politikai támogatásának köszönhette. Az alapításkor, illetve később elnyert ingatlanok (templomok, iskolaépületek, lelkészek és tanárok házai) illetve jövedelmek, valamint bizonyos politikai intézkedések lehetővé tették, hogy rövid idő alatt az Erdélyi Fejedelemség egyik legnépesebb és legjelentősebb református egyházközsége legyen. Vagyonát a levéltári források alapján vizsgálva arra a megállapításra jutottak, hogy a vármegye tehetősebb, középnemesi földbirtokosainak rétegéhez tartozott. 11. Lakatos-Balla Attila (gyűjteményvezető, Nagyváradi Római Katolikus Püspökség): Gyűjtemény- és múzeumszervezés a Nagyváradi római katolikus egyházmegyében Az előadás felvázolja, hogy a nagyváradi egyházmegye 2013 óta működő közgyűjteményi osztálya milyen erőfeszítéseket tett az egykor nagy hírű, ám az utóbbi évtizedekben többször is megtépázott és sokáig gazdátlan egyházművészeti gyűjteményeinek rendezése érdekében. Ennek aktualitását az adná, hogy éppen a konferenciával egy időben kezdődik el a nagyváradi római katolikus püspöki palota műemléki felújítása és közösségi térré, többek között múzeumi terekké való átalakítása. Az előadás ennek terveit is röviden ismerteti. Szabadság (Kolozsvár) 2017. november 23.Seregszemlén az erdélyi magyar kutatók és kutatásokAz Erdélyi Múzeum-Egyesület 2002-ben határozta el, hogy csatlakozik a magyar tudomány novemberi ünnepéhez, és megszervezte első konferenciáját A Magyar Tudomány Napja Erdélyben (MTNE) címmel. Az évente megtartott rendezvény időpontja – az EME 1859-es alapító közgyűlésére emlékezve – a november 23-ához közeli hétvégére lett kitűzve. Az EME különböző szakosztályainak és fiókszervezeteinek tudományos ülésszakára eltérő időpontokban kerül sor, így tulajdonképpen egész november úgymond a tudományoké, sőt: a jog-, közgazdaság- és társadalomtudomány szakosztály október végén tartotta, a művészettörténet szekció pedig december 9-én tartja előadásait. Idén a megnyitót november 24-én, 9 órai kezdettel tartják a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. A rendezvényről Bitay Enikő, az EME főtitkára számolt be a Szabadságnak. – Hagyományunkká vált, hogy a pénteki nyitónapon plenáris előadások hangozzanak el a tudomány időszerű kérdéseiről, szombaton pedig a hét szakosztály és fiókegyesületeink tartják meg a saját tudományterületükhöz szabott konferenciájukat, illetve az egyes régiókban és tudományágakban felmerülő sajátos kérdéskörökben maguk határozzák meg annak a tematikáját is. Az évek során ezek a rendezvények is kiszélesedtek, s az egyes konferenciákat november különböző időpontjaiban tartjuk meg. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat célja, hogy a különböző tudományágak és tudományos műhelyek számára teret biztosítson az elért eredmények bemutatására, megvitatására, valamint a jövőbeni feladatok kijelölésére és egyeztetésére. Az EME hét szakosztálya és négy fiókegyesülete összesen 16 rendezvényével járult hozzá az egyesület központi rendezvényéhez, s ezáltal kapcsolódott a Magyar Tudományos Akadémia tudományünnepi rendezvénysorozatához. – Nagyon gazdag a rendezvény, ha csak a számos és változatos programot is nézzük. Mit lehet röviden elmondani ezekről? – A rendezvények változatos képet mutatnak téma, nagyságrend, helyszín és célközönség tekintetében, van közöttük öt nemzetközi tudományos konferencia, tudomány-népszerűsítő rendezvény, illetve emlékkonferencia is. Tíz rendezvény Kolozsváron, hat vidéken zajlott, illetve lesz megtartva (Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Érmindszent, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy). Emléküléseket többnyire a fiókegyesületek szerveztek/szerveznek. A gyergyószentmiklósi fiókegyesület Történész konferencia a Szent László emlékév tiszteletére címmel nemzetközi fórumot szervezett, a csíkszeredai fiókegyesület tudományos konferenciát tartott Szent László király erdélyi, székelyföldi kultusza tematikában. A Zilah, Szilágysomlyó és vidéke fiókegyesület Érdmindszenten Ady Endre 140. születésnapja tiszteletére szervez emlékkonferenciát „Engem az én falum vár…” címmel, itt előadások hangzanak el, majd emléktáblát lepleznek le. Az előző évek adatai szerint, több mint félezer érdeklődőt szólít meg a rendezvény, a múlt évben összesen 324 szerző 215 munkáját mutatták be. – Mi a témája az idei tudománynapnak? – A Magyar Tudományos Akadémia javaslatát figyelembe véve az Emberközpontú tudomány idén a téma, igyekszik közelebb vinni a tudomány az érdeklődökhöz, betekintést nyújtani a tudományos élet mindennapjaiba, a legújabb kutatási eredményeket közérthetően bemutatni, s mindemellett terjeszteni a tudományos értékeket. Rendezvényünk fővédnöke hagyományosan a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Lovász László akadémikus. Az akadémiát Kocsis Károly, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke fogja képviselni. – Fiatal kutatók is lesznek az előadók között? – Hasonlóan a múlt év sikeres rendezvényéhez, idén is a plenáris előadások megtartására különböző szakterületeket képviselő fiatal kutatókat kértünk fel, figyelembe véve a szakosztályok javaslatait. Így tizenegy kutatási témába és ezek eredményeibe láthattunk bele, melyek tükrözik a fiatal generáció tudományos törekvéseinek irányát és a jövőbeni lehetőségeket. Tizenegy fiatal kutató, tizenegy tudományterületről, különböző intézmények képviseletében tizenegy előadásában mutatja be legújabb kutatási eredményeit, illetve ezek hasznosulását. Betekintést kapunk a biológus kutató által tanulmányozott növény-baktérium kapcsolatába, a fizikus kutató a beltéri radon kutatás jelenlegi romániai helyzetét taglalja, a biológus-agrár-kutató által a mezőgazdasági kultúrák védelméről hallhatunk beszámolót. A rosszindulatú daganatok korszerű diagnózisáról és kezeléséről értekezik a patológus, közgazdász szakértő pedig a pénzügyi viselkedéstan nyitott kérdéseiről szól. A matematika oktatás modern elméleteit tekinti át a felkért előadó. A mérnökkutató a robotirányitási rendszerekről értekezik, az irodalomtörténész pedig Vikár Bélának a magyar-finn kapcsolatok szerepéről tart előadást. A paleontológus kutató a dinoszaurusz korának utolsó felvonását mutatja be a legújabb erdélyi kutatások fényében. A történészkutató a kolozsvári református egyházközség 17. századi gazdálkodásáról, a muzeológus pedig a nagyváradi Római Katolikus Püspökség alakuló egyházművészeti gyűjteményeiről beszél. A tudománynapi rendezvény keretében is sor került a gr. Mikó Imre-emléklapok átadására, a jelentős oktatói és kutatási tevékenységek elismeréseként, illetve a tudományos szakosztályok és kiadványaiban vállalt szakmai tevékenységekért. A központi rendezvény ünnepi hangulatához egy kiskoncert is hozzájárul, az echo by Visszhang oktett lép fel. A rendezvény az EME székházában folytatódik állófogadással, kötetlen beszélgetéssel. – A kétnapos rendezvény másnapján már a szakosztályok szervezik az előadásokat? – Szombaton, november 25-én további hat rendezvény zajlik párhuzamosan, különböző helyszíneken Kolozsvárt, más-más szakterületeket felölelően, a szakosztályok szervezésében. A Nyelvészeti, irodalom-, színház- és zenetudományi kutatások a jövő emberéért tematika a diszciplínák sokfélesége és az intézmények találkozója jegyében zajlik, újdonsága a zenetudományi blokk, amelyet László Ferenc zenetudós születése 80. évfordulója alkalmából szerveznek. A történelem szekció előadásai az idei év történelmi szempontból két kiemelkedő eseményére, az 500 éves reformációra és 150 éves kiegyezésre emlékeznek: Reformáció Erdélyben — történészek és egyháztörténészek világítanak rá többek között az erdélyi szerzetesrendek és a reformáció kapcsolatára, a reformációnak az erdélyi könyvkultúrára és a könyvhasználatra, gondolkodás-, művelődés- és iskolatörténetre kifejtett hatására, illetve más, a reformáció vonzáskörébe tartozó kérdésre; Az osztrák-magyar kiegyezés a szimbolikus politika tükrében — a politikatörténeti kézikönyvek lapjairól jól ismert esemény és a kiegyezéssel kezdődő korszak újragondolását tűzi ki célul olyan esettanulmányok segítségével, amelyek középpontjában ezúttal a szimbolikus kérdések állnak. Az Erdélyi Természettudományi Konferencia keretében hagyományosan a biológia, fizika, földtudományok, kémia és környezettudományok szekciókban tartanak előadásokat, illetve poszterbemutatókat. Az Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály Kolozsvári fiókjának tudományos rendezvényén előadások hangzanak el változatos témakörben, amelyek aktuális egészségügyi, kezelési, etikai és közegészségügyi problémákat vetnek fel. A XVIII. Műszaki Tudományos Ülésszak nemzetközi fórumán idén is jelentős intézményközi projektek, együttműködések eredményeit ismerhetjük meg. Nyolc egyetemről, négy kutatóintézetből összesen negyvenkét szerző huszonkét előadását mutatja be. A rendezvény keretében a Jenei Dezső emléklap átadása ünnepélyes keretet biztosít az erdélyi magyar műszaki tudományosságért kifejtett tevékenység elismerésére. Az Emberközpontú elméleti és alkalmazott agrártudomány című rendezvény célja pedig szakmai fórum biztosítása, amely keretében a magyar ajkú hazai és külföldi, pályakezdő és tapasztalt szakemberei az agrártudomány aktuális kérdéseit, a jövőbeni kihívásokat és javaslatokat fogalmazhatnak meg ezek megelőzésére, megoldására. Mindegyik rendezvény fontos számunkra, jellemzői a szakmaiság, a korszerű tudományos eredmények bemutatása, megvitatása, a tudomány értékeinek terjesztése s mindemellett a tudományos közösségépítés. Az EME kiadványaiból is lehet tájékozódni az egyes szakterületeken elhangzott előadásokról. Az évi rendszerességgel megjelenő Certamen sorozatban a nyelv-, irodalom-, néprajztudomány, történelem és művészettörténeti szekció előadásait, valamint a Műszaki Tudományos Közlemények sorozatban a reál tudományok szakterületén elhangzott előadások írott változatát olvashatják. A természettudományi előadások közlésre javasolt tanulmányai pedig a Múzeumi Füzetek – Acta Scientiarium Transylvanica folyóiratban lesznek terjesztve. Újvári Ildikó / Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-9
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
